2021. április 14., szerda

2021. április 15. Ének

 Hahó ötödikesem!

Akkor ma, ahogy említettem már az előző bejegyzésben, Vivaldi Négy évszak című versenyművét mutatom meg neked.


Ismered a négy évszakot, hát pontosan ez a versenymű tételeinek címe: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél. Mindegyik tétel egy-egy kis versenymű, vagyis van egy szólóhangszer, a hegedű, amely a zenekarral versenyez. 

Még valamit nem tudsz a versenyműről. Az pedig az, hogy a versenymű mindig három részből áll, és a sorrendjük is állandó, amelyet a zene tempójával jelzünk.. 
Nézd csak, a Tavasz című kis versenymű tételeinek sorrendje gyors-lassú-gyors, amelyet a gy-l-gy rövidítéssel jelölünk.

Most, hogy már kellőképpen belebonyolódtál a versenymű tételeibe, segítek neked rendet tenni ebben. Csupán 20-ig kell tudnod ehhez számolni vagy a szorzótáblát tudni. Menni fog, ugye? 😎

Tehát adott a nagy versenymű, a Négy évszak, amely négy kisebb versenyműből áll, ezek a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél. Minden kis versenymű három tételből áll, ahogy ezt fentebb olvashattad. Hány tételből áll összesen tehát a Négy évszak című nagy versenymű? 🤔

Igen, jól számoltál, pontosan 12 tételből. És akkor ez így néz ki, ha leírod:

Vivaldi: Négy évszak (12 tétel)
  • I. Tavasz (3 tétel, gy-l-gy)
  • II. Nyár (3 tétel, gy-l-gy)
  • III. Ősz (3 tétel, gy-l-gy)
  • IV. Tél (3 tétel, gy-l-gy)

Most, hogy a napi számolási rutint elvégezted, jöhet a zenehallgatás.

🎧👀 Hallgasd és nézd meg a Tavasz 1. és a Tél 2. tételeket! A felvételen megfigyelheted azt is, hogyan is valósul meg a "versenyzés" a szólóhangszer és a zenekar között.

🎧 ITT pedig meghallgathatod a Négy évszak sajátos zenei összefoglalóját.

🖼Szorgalmi feladat: illusztráció készítése a Négy évszakhoz. A füzetedbe, de akár egy rajzlapra is rajzolhatsz bármilyen méretben, bármilyen technikával, sőt, a hagyományos rajztól is eltérhetsz kedved szerint. Az elkészült munkát a tsze@vargatamas.hu e-mail címre várom.

Viszonthallásra!👂

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése